Blog

2019-10-08

Teljesítményfokozás a sportban oxigénion terápiával

Profi sport = tudomány
oxigénion = energia

Élsportolóink naponta szembesülnek a kevés oxigénion szervezetükre gyakorolt negatív hatásaival az edzéseik, versenyeik során, még ha erről nincs is tudomásuk.

Mind az köztudomású, a városi szmog, elektromos szmog kedvezőtlenül befolyásolja egészségünket, a hétköznapi tevékenységeinket is. Ez a negatív hatás fokozottan jelentkezik az élsportolók teljesítményében is, annak ellenére, hogy az ő szervezetük egészséges és sokkal hatékonyabban működik mint az átlagember szervezete. Igaz, hogy ehhez a jobb működéshez több energiára van szüksége egy nem sportoló emberhez képest.
Ahhoz, hogy az elvégzett edzésmunka maximális hatékonysággal tudjon érvényesülni, szükséges a szervezet megfelelő energiaellátottsága mind az edzések, mind az edzések utáni regenerálódási folyamatok alatt. Ez a regenerálódás épp olyan fontos az  idegrendszer számára, mint az izmok, inak számára. Minden sportoló tapasztalta már azt, hogy egy kemény edzés után nem tud normál módon aludni, pihenni, így a következő edzést fáradtan, esetleg kedvetlenül végzi.
Ahhoz, hogy a maximális teljesítmény leadása meg tudjon valósulni, kevés az oxigénionok száma  a különböző zárt terek – csarnokok, uszodák levegőjében. (pl. egy uszoda többek között akkor számít jónak, ha jó a légcseréje. )
Ha kevés az oxigén ionokból közvetlenül elérhető energia a sejtek számára, akkor különböző biokémiai folyamatok révén biztosítja a sejt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sejt biokémiai folyamatai kétfelé „dolgoznak”. Egyrészt biztosítják az izomműködéshez szükséges energiát, másrészt elvégzik a kevés oxigénion pótlását. Amennyiben az utóbbi feladatára nincs szükség, – ui. rendelkezik az oxigén a szükséges energiával, – akkor minden kapacitás az izomműködésre fordítódhat. Más megközelítésben elmondhatjuk, hogy az elektromos árammal pótoljuk azt az energiát, ami az ionok létrejöttéhez szükséges, nem a szervezetnek kell előállítani. Gyakorlatilag az oxigén segítségével juttatjuk el a sejtekhez azt a többlet energiát, amit a készülékkel létrehozunk. Ezzel minden egyes sejtünk egy plusz energiapotenciával fog rendelkezni.
Minél inkább kiélezett helyzetbe kerül egy sportoló – legyen az fizikai aktivitás vagy  az ezt kísérő idegi szabályozás – annál inkább érzékenyebb az ideális levegő összetételre. Arról nem is beszélve, hogy az állandó nagy terhelés csökkenti az immunrendszer erősségét, a sportolók fogékonyabbá válhatnak a különböző légúti fertőzésekre.

Mit lélegzünk be?
Az ideális az lenne, ha a levegő minden egyes köbcentiméterében 20 000 negatív oxigénion lenne. Ez a mennyiség azonban napjaink budapesti levegőjében mindössze 50 – 100 ion/cm3, vidéken 300 – 400 ion/cm3, nem rendszeresen szellőztetett zárt terekben 25 – 30 ion/cm3. A szervezetünk természetesen kompenzál – egy ideig. Ezután bekövetkeznek olyan idegi és fizikai alulműködések, melyekre az élsportolók kifejezetten érzékenyen reagálnak. És ezek a tünetek nem csak az edzéseken, hanem a regenerálódási folyamatokban is tetten érhetőek.

Hol található ózondús levegő?
Ezen csökkent működést észre sem veszik, hiszen azt gondolják, hogy ez a természetes.  Sajnos Magyarország olyan fekvésű, hogy hiányoznak azok a természeti adottságok, amelyek egy fokozott ózonképződéhez szükségesek, amely természetese módon fokozza a levegő negatív oxigénion szintjét. Ezek a természetes területek a magas hegységek, ill. a tengerpartok.

Kell az oxigénion!
Mindez nagymértékben javítható egy olyan levegő belélegzésével, ami sokszorosával rendelkezik a levegőben meglévő oxigénionok számának. Amellett, hogy nő a vér szaturációs szintje, egyben ez a megnövekedett oxigénszállítási készség egy minőségi, negatív töltéssel bőven ellátott oxigén szállítását valósít meg. A pozitív hatás pedig törvényszerűen bekövetkezik.

Melyek ezek a hatások?

A negatívan ionizált levegő pozitív hatása minden esetben bekövetkezik. Annál inkább érezhető ez a hatás, minél nagyobb volt a hiány következtében bekövetkezett változás a szervezetben. A hétköznapok során talán csak álmatlanság, idegesség, gyakori, indokolatlan fejfájás, haj, – köröm töredezettség, allergiára való hajlam, stb. valamelyike észlelhető.
Élsportolók esetében a fentebb felsoroltakon túl már nyílván a teljesítményszint lassú emelkedése a legfőbb probléma.
Azt tudjuk, hogy a sportolók szervezetének működése szinte tökéletes a rendszeres fizikai terhelés következtében. Ám a nem kellő ideig tartó regenerálódás már könnyen elvezethet egy-egy fertőző betegség kialakulásához, egy rettegett izomsérüléshez, egy kedvetlen, motiválatlan edzésmunkához. Sok esetben nem tudják még az orvosok sem a végleges megoldást a krónikus problémákra, így a nem pontos gyógyszeres beavatkozás sokszor tovább ront a helyzeten.

Dr. prof. Vincze János biofizikus a betegségeket úgy definiálta, mint az ionáramlás rendellenes működésének következtében fellépő állapotot. Így a negatív oxigénionok inhalációja nem pusztán megteremti gyógyítás optimális környezetét, de minden esetben támogatja a gyógyulási folyamatokat.
A oxigénion belélegzésének pozitív hatásai a problémákkal küzdő sportolók esetében gyorsan jelentkeznek. Nagyobb kedvel végzett edzések, javuló versenyeredmények, pozitívabb életszemlélet, derűsebb hétköznapok éppen úgy tapasztalhatók, mint a sportsérülések megritkulása. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy tökéletesebbé válik az az élettani alap, amire az élsportoló építkezni tud. A módszer alkalmazásának különös jelentősége van azon sportágak esetében, ahol egy verseny során naponta többször kell leadni a maximális, vagy ehhez közeli teljesítményt. Az előfutamok, középfutamok, döntők rendszerében nagy jelentőséggel bírnak az oxigénionok abban, hogy a sportoló ismét mozgósítani tudja a maximális energiáját.

Oxigénion pozitív hatásai sportolókra:

  • Sérülések elkerülése
  • Izomzat regenerálása
  • Robbanékonyság fokozása
  • Megnövekedett terhelhetőség
  • Teljesítmény fokozása
  • Rehabilitáció
  • Immunrendszer erősödése
  • Mentális teljesítmény javulása
  •  Bevitt anyagot jobb hasznosulása a sejtekben